Szeretem a Nagy Sportágválasztót. Rengeteg gyerek, sok testnevelő, szülő, pörgés, zaj, sport-szag a levegőben, figyelmes szervezők, haverkodás a többi sportággal. És 90 sportág egyszerre, egy helyszínen, versenyezve a gyerekekért, a figyelemért: az ügyfelekért. Remekül lehet kémkedni, megfigyelni azt, mit gondolnak az egyes sportágak marketingről, ügyfélszerzésről, sales-ről, ügyfélkiszolgálásról.
A most véget ért rendezvényen is voltak kiváló standok, de néhol törölgetni kellett a kamera lencséjét a könnycseppektől, mert láttam siralmas megoldásokat is.
Jégkorong vs. labdarúgás
A jégkorong standon a gyerekek beöltözhettek a sztárok ruhájába (azonosulhattak hőseikkel), kapura lőhettek vonzó díjakért, asztali hokizhattak, a kommentátor jópofa poénokkal kísérte a kapura lövéseket. Zajlott az élet, a gyerekeket lekötötték a programok, kipróbálhatták, élvezhették, megszerethették a jéghokit. Sőt, az osztogatott papír sisakoknak hála, a rendezvény teljes területén reklámozták a sportot (meg a szponzort), a standot, az élményt. Kitűnő stand volt, az egyetlen, sportmenedzsment-tárgyú hiányérzetem a megfelelő önkéntes-menedzsment volt: egyes időszakokokban az attrakciók egy része nem működött, mivel nem volt, aki levezesse a programokat.
Éles kontrasztként nézzük a labdarúgást. Szegényes standdal jelentkeztek, 6-7 bóján kívül semmi eszköz nem volt, a gyerekek lényegében egyetlen választási lehetősége az volt, hogy a bóják között bal, vagy jobb lábbal terelgetik a labdát. Kalandra fel...
Zumba vs. gótikus hastánc
A Zumba az új hype, berobbant, terjed, virul. Ugyanakkor a hastánc népszerűsége is növekszik – ha feltuningoljuk érdekes ruhákkal, gondolhatnánk, népszerű lesz. Ráadásul mindkét sport végső soron a szexet csomagolja be. Csak nem mindegy, milyen szexet, és mibe...
Hmmm. Az egyik standon zajlott élet, ment a pörgés, a másikon ezzel szemben jóval kevesebb aktivitást láttunk. Nem csoda: nehéz manapság a Zumba szomszédjának lenni, mivel a Zumba remekül (és elég erőteljesen) marketingeli magát. A standon folyamatosan ment a zene, lelkes oktatók pörögtek, megszólították az arra sétálókat. A jó szabású egyen-nadrág és a színek okos használata már csak hab volt a tortán. Ami ilyen látványosan vidám és jó, azt az emberek szívesen kipróbálják, pláne, ha a zumbások erre lehetőséget is adnak azzal, hogy bevonják a közönségüket, aktívan toboroznak.
Eleven standok vs. elrettentő példák
Atlétika: mennyivel izgalmasabbak lennének így a testnevelés órák... És igen, a gyerekek szeretnek futni, csak meg kell mutatni nekik, hogy futni jó.
Curling: kitalálták, hogy mutassanak be egy nyáron (és jégpályán kívül) alapvetően bemutathatatlan sportot. Ráadásul be is vonták vele a gyerekeket. Remek ötlet. Az már csak hab a tortán, hogy amikor ott jártam, a játékot a senior EB-ken remek eredményt elérő férfiválogatott egyik tagja (azaz a gyerekeknek egy lehetséges példakép) prezentálta, jó hangulatban, vidáman.
Vízilabda: pörgés volt, fröcskölt a víz, a gyerekek küzdöttek, élvezték, megszerették a vízilabdát. És amikor kijöttek, akkor is népszerűsítették a sportot: a két nap alatt többször lehetett úszósapkás, fülvédős gyerekekkel találkozni a rendezvény távolabbi sarkaiban is.
Versenybob: talán itt voltak a legnagyobb sorok. Nem véletlenül. A bukósisak, a sebesség, az élmény megérte a várakozást. A versenybob jellegzetes hangja (kb. mintha a gyorsvonat csattogna el melletted) a távolabb sétálókban is felkeltette a kíváncsiságot, mi lehet, ami ezt a zajt kelti.
No comment. Nem is az itt bemutatott sportokat szeretném kritizálni (az is lehet, hogy pont rosszkor jártam a standokon). Mindenesetre az biztos, hogy ha ennyi ember között, 30 fokban, fagyiárusként nem csinálunk üzletet, érdemes végiggondolnunk, hol rontottuk el. Mert valahol biztosan.
Befektetés vs. a bénaság ára
Igen. A jó példákba be kellett fektetni. Energiát, embert, pénzt. Ezzel mindenki tisztában van. Azzal talán kevésbé, hogy az elrontott megjelenésnek is ára van. A sportág imidzsében, az önkéntesek motivációvesztésében (mert ki ül szívesen két napot egy tök üres standon?), és abban, hogy nem jönnek azok a gyerekek, akikből a sportág hosszú távon profitálhat merchandising formájában, megnövekedett állami támogatásban, szponzori érdeklődésben.
Szóval, mit szeretnél? Némi befektetés árán élvezni a figyelmet, a népszerűséged növekedését, a növekvő ügyfélszámot, vagy béna fagyiárusként azon keseregni, miért nincs pénzed?